Kalózdal (Rémarcú Ravnal éneke) 
  
„A kalóz sorsa vészek tengere.” 
  
Kibontva árboc, vitorla rebben, 
Az esti szélben a zászlónk lobog, 
Lábunk megvetjük, egy az egy ellen, 
Óriási ágyúink tüze ropog: 
Zöld vizű tengeren siklik a kalózhajónk. 
  
Szegény vagy gazdag: mindkettő adhat, 
Orrom megérzi azt, bármit is rejt, 
Széparcú lányka, vagy elrejtett láda, 
Rémarcú lecsap rá, mindig jól sejt: 
Ahol jár, aranyból, kincsekből sosincs hiány. 
  
Viharban erős, a szárazon bátor, 
Éles kardját itt mind rettegik, 
Szeszélyes vendég, és bőkezű gazda: 
E nevet – Ravnal – csak így ismerik. 
Kalózok hírét a tengeren messze viszik. 
  
Temérdek kincsből a nőknek is juttat, 
Eleven bájukat mért vetné el? 
Nőtlen és ifjú, minden nap mulat, 
Grogot és pálinkát, sört, bort vedel. 
Emitt meg matrózok ropják a táncot, 
Rémarcú pattan az asztalra fel, 
Erőtől duzzadó hangján ő így énekel: 
  
„Baj van a részeg tengerésszel, 
Baj van a részeg tengerésszel, 
Baj van a részeg tengerésszel 
Minden áldott reggel. 
  
Baj van a részeg (hikk) kalózzal, 
Baj van a részeg (hikk) kalózzal, 
Baj van a részeg (hikk) kalózzal 
Minden áldott nappal.” 
írta: Ygnar  |